Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Andorka-Bevezetés a szociológiába6

2008.10.04

7. Társadalmi mobilitás és vándorlás

 

Alapfogalmak

 

Társadalmi mobilitás

 

Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, pl. parasztból munkás vagy munkásból értelmiségi lesz. A társadalmi helyzetet meghatározhatjuk a jövedelem, az iskolai végzettség, a lakóhely, az egyéni megbecsültség stb. alapján. Ez esetben az ilyen kategóriák közötti mozgást is mobilitásnak tekintjük.

 

A társadalmi mobilitás általában a társadalmi hierarchiában történő fölfelé vagy lefelé mozgás. Ez a vertikális mobilitás.

 

Mobilitásnak tekinthetjük azt a helyváltoztatást is, amikor amikor pl. a gépkocsiszerelő foglalkozást változtat és gépkocsivezető lesz. Ez a horizontális mobilitás.

 

Nemzedékek közötti /integrációs/ mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valakinek a társadalmi helyzete szüleihez képest változik meg, pl. a munkás fia mérnökké válik.

 

Nemzedéken belüli /integrációs vagy karrier-/ mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valaki foglalkozási életpálya folyamán lép át a másik társadalmi helyzetbe, pl. egy szakmunkás elvégzi a műszaki egyetemet és mérnök lesz.

 

Házassági mobilitás fogalma alatt értjük, ha valaki házasságkötésével lép át másik társadalmi helyzetbe, pl. egy asszisztensnő házasságot köt egy orvossal.

 

Az, hogy mit tekintünk társadalmi mobilitásnak, összefügg azzal, hogyan definiáljuk a társadalmi helyzetet és hogy hány társadalmi helyzetet különböztetünk meg. A társadalmi mobilitás szociológiai vizsgálatában hagyományosan a foglalkozás alapján definiált társadalmi kategóriák közötti mozgást tekintjük társadalmi mobilitásnak.

 

Nyitott és zárt társadalom

 

A mobilitás vizsgálatában szokás a nyitott és a zárt társadalom fogalmát használni. Annál nyitottabb valamely társadalom, minél kisebb az eltérés a különböző rétegekből származók mobilitási esélyei, arányszámai közt. Pl. nyitottabb a társadalom, ahol a vezetők és értelmiségiek fiainak 46%-a, a munkások fiainak 9%-a, a parasztok fiainak 5%-a lett vezető vagy értelmiségi. Zártabb a társadalom, ahol a vezetők és értelmiségiek fiainak 55%-a, a munkások fiainak 2%-a, a parasztok fiainak 1%-a lett vezető vagy értelmiségi.

 

Vándorlás /migráció/

 

A vándorlás vagy lakóhely-változtatás, latinos néven migráció, a demográfiai tudomány kutatási körébe tartozik. A vándorlás olyan lakóhely változtatás, amely a településhatár átlépésével történik. Az egy településen belüli lakóhely változtatás nem számít vándorlásnak.

 

Állandó és lakónépesség

 

A települések kétféle népességszámát különbözteti meg a népszámlálás. Az egyik az állandó népesség, azaz az adott helyen állandó lakóhellyel rendelkező népességet. A másik a lakónépesség, azaz az állandó lakhellyel rendelkező népesség száma, plusz az ideiglenesen bejelentett népesség, mínusz az állandó lakóhellyel rendelkezők közül azok, akiknek máshol ideiglenes lakóhelyük is van.

 

A kétféle lakóhely-kategória alkalmazása miatt a magyar statisztika megkülönbözteti az állandó vándorlást /vagyis az állandó lakhely megváltozását/, és az ideiglenes vándorlást /vagyis az új ideiglenes lakóhelyre való bejelentkezést és a korábbi ideiglenes lakóhely feladását/.

 

Ingázás, nemzetközi vándorlás, vándorlási egyenleg

 

Ingázásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az aktív keresőnek más településen van lakóhelye és munkahelye, tehát amikor a településhatárt átlépi. Megkülönböztetjük a napi ingázást /amikor a személy naponta utazik a lakóhelyéről a munkahelyére/ és a heti vagy annál ritkább ingázást /amikor a személynek a munkahelyével azonos településen ideiglenes lakóhelye van és csak pl. hetente utazik haza állandó lakhelyére/.

 

Nemzetközi vándorlásnak nevezzük az országhatárt átlépő lakóhelyváltozást. Ez lehet ideiglenes és állandó jellegű.

 

Vándorlási egyenlegnek nevezzük a településre való vándorlás és az onnan való elvándorlás különbségét, ill. a nemzetközi vándorlásban a bevándorlás és a kivándorlás különbségét.

 

Módszerek

 

A szociológiának nincs még egy olyan ága, amelynek módszertana olyan fejlett lenne, mint a társadalmi mobilitás vizsgálatáé. Szokás mondani, hogy a társadalmi mobilitás a szociológiának az az ága, melynek módszertana a legközelebb áll a matematikai közgazdaságtanhoz.

 

A társadalmi mobilitást általában a lakossági reprezentatív mintákon végzett kérdőíves adatfelvételekkel vizsgálják.

 

Az ISA-paradigma

 

A mobilitás adatfelvételének feldolgozásának módszere az ISA-paradigma. Az ISA rövidítés a Nemzetközi Szociológiai Társaság nevéből származik. A „paradigma” kifejezés azt jelenti, hogy nemcsak egyszerűen módszerről, hanem a jelenség vizsgálatának egy elméleti és módszertani megközelítéséről van szó.

 

Az ISA-paradigma szerint összeállítják a mobilitási kereszttáblázatokat, melyekben 5-10 nagyobb osztályt, réteget különböztetnek meg. A táblázatok egyik dimenziójába az elért társadalmi kategóriákat mutatják ki, a másikban a származási kategóriákat. A táblázat minden cellájába azoknak a száma kerül, akik a megfelelő társadalmi kategóriából „indultak” és a megfelelő kategóriába „érkeztek”. Az ilyen táblázatokat ezután vízszintesen és függőlegesen százalékolják.

 

A százalékos arányok azt fejezik ki, hogy egy-egy társadalmi kategóriából származók közül hányan kerülnek a különféle társadalmi kategóriákba /pl. a mezőgazdasági fizikai apák fiai közül hányan lettek szakmunkások/. Ekkor kilépési mobilitási arányszámokról beszélünk. Amikor a százalékos arányok azt fejezik ki, hogy az összeírás idején egy-egy kategóriába tartozók hogyan oszlanak meg származás szerint /pl. azt, hogy a szakmunkások közül hányan származnak mezőgazdasági fizikai apa családjából/ , akkor belépési mobilitási arányszámokról beszélünk.

 

Az összes mobilak aránya, strukturális és cirkuláris mobilitás

 

Az ilyen mobilitás táblázatból ki lehet számítani az összes mobilak arányát, vagyis azoknak a százalékos arányát, akik a megkérdezettek közül mobilak voltak.

 

Az összes mobilitást szokás felosztani strukturális és cirkuláris mobilitásra.

 

A strukturális mobilitáson azoknak az arányát értjük, akik szükségképpen mobilak voltak a származási és az elért társadalmi helyzetek megoszlása közötti eltérés miatt. Tehát azért kellett, hogy mobillá váljanak, mert az apák nemzedékének összetétele éltér a fiúk nemzedékének összetételétől. A strukturális mobilitást úgy számítjuk ki, hogy a két széleloszlást egymásból kivonjuk, és a pozitív különbségek összegét vesszük strukturális mobilitásnak.

 

Az összes mobilitás és a strukturális mobilitás különbségét szokták cirkuláris mobilitásnak nevezni.

 

Stratifikációs paradigma, útelemzés

 

Az 1960-as években a mobilitásvizsgálatokban egy új módszer jelent meg, amit stratifikációs paradigmának neveznek. Módszere a táblázatok helyett az ún. útmodellek elemzése. Ez a paradigma másképpen látja a társadalmi szerkezetet, mint az ISA-paradigma. Nem 5-10 osztályt vagy réteget különböztet meg, hanem 50-100 vagy még több foglalkozási réteget.

 

Egy százfokú skálán minden kis rétegnek meghatározott skálapontszámot adnak. Ennek alapja vagy egy presztízsskála vagy a társadalmi-gazdasági státusz skála /SES/. Mobilitásnak tekintjük ebben az esetben az elmozdulást ezen a skálán felfelé vagy lefelé.

 

Ebben a paradigmában nem a táblázatok, hanem az ún. útmodellek az elemzés fő eszközei. Az útmodellek több regressziós egyenletből állnak. Ezek az egyenletek kifejezik, hogy a különböző tényezők, hogyan befolyásolják az egyén által elért társadalmi pozíciót, iskolai végzettségét stb.

 

Az útmodell azt a társadalompolitikai következtetést sugallja, hogy ha valamilyen módon sikerül a szegényebb családok gyermekeinek iskolai végzettségét emelni, akkor a társadalmi mobilitási esélyei növekednek és a társadalom nyitottabbá válik.

 

Loglineáris paradigma

 

Ez a módszer az összehasonlító elemzésekre alkalmas. Arra a kérdésre próbál választ adni ez a paradigma, hogy a gazdasági fejlődés, a társadalom kultúrája és a társadalompolitika képes-e a mobilitási esélyek egyenlőtlenségét módosítani, vagy csak a strukturális adottságok befolyásolják az országok közötti és a történeti korszakok közötti különbségeket.

 

Például két országot hasonlítanak össze. Az egyik a fejletlenebb „A”, a másik a fejlettebb „B”. mindkét országban csak két társadalmi kategóriák különböztetünk meg, a fizikaiakat és a szellemieket. Ennek az elemzésnek az alapja, az esélyegyenlőtlenségi hányados. Ez azt fejezi ki, hogy a szellemi apák fiai a szellemi rétegbe kerülésének esélye és a fizikai rétegbe kerülésének esélyei közötti viszony hogyan különbözik a fizikai apák fiai szellemi rétegbe kerülésének esélye és a fizikai rétegbe kerülésének esélye közötti viszonytól.

 

Az elemzés módszere úgy jár el, hogy meghatározza, hogy azonos egyenlőtlenségi hányadosok esetén hány személy volna a táblázatok egyes celláiban, majd összehasonlítja ezeket a tényleges esetszámokkal. Ha az eltérések csekélyek,akkor el lehet fogadni azt a hipotézist, hogy a két táblázatban az esélyegyenlőtlenségek majdnem egyformák. Ha az eltérések nagyok, akkor az egyik ország nyitottabb mint a másik.

 

A loglineáris elemzések azt mutatták ki, hogy a fejlett országok nyitottsága között nincs nagy különbség.

 

A belső vándorlás adatforrásai és arányszámai

 

A belső állandó és az ideiglenes vándorlásról a be-és kijelentkezések alapján folyamatosan gyűjtenek adatokat. Eszerint az odavándorlók és az elvándorlók számát a település összes népességéhez viszonyítják, és ezrelékben adják meg. Ez az odavándorlási és az elvándorlási arányszám. Az odavándorlási és az elvándorlási arányszám különbsége a vándorlási egyenleg. Ez megmutatja, hogy az adott település népessége valamely évben hány ezrelékkel nőtt vagy csökkent a belső vándorlás következtében.

 

A nemzetközi vándorlás adatforrásainak hiányai

 

A nemzetközi vándorlás volumene a fejlett országokban erősen megnőtt. A legtöbb ország mégsem rendelkezik pontos adatokkal a ki –és bevándorlásokkal kapcsolatban, ennek egyik oka, hogy jelentősek az engedély nélküli bevándorlások. A másik oka, a turistaforgalom. Nem lehet megállapítani, hogy a turista útlevéllel belépők közül hányan nem hagyják el a későbbiekben az országot.

 

Elméletek

 

A társadalmi rendszerek hatása a mobilitásra

 

A mobilitás nagyságát és irányát befolyásoló tényezők elméletét két nagy csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba tartozó elméletek a gazdasági-társadalmi-politikai rendszer jellegében keresi a mobilitás fő okát. A másik csoportba tartozó elméletek a struktúrára, a társadalmi-foglalkozási struktúrára valamint a demográfiai adottságokra helyezik a súlyt.   

 

Pl. a rabszolga rendszerben mérsékelt volt a társadalmi mobilitás, de a rabszolgákat a tulajdonosaik felszabadíthatták, így a rabszolgák szabad osztályokba léphettek át.

 

A strukturális tényezők hatása a mobilitásra

 

A strukturális tényezők hatását hangsúlyozó elméletek arra mutattak rá, hogy a gazdaságilag nem fejlődő társadalmakban a társadalmi-foglalkoztatási struktúra változatlan marad. Ezért nincs lehetőség arra, hogy a kedvezőtlen helyzetű osztályok tagjai a struktúra változás miatt magasabb szintű osztályokba kerüljenek.

 

Pl. a nagybirtokok felosztásával a főúri családok gyermekei fokozatosan lejjebb süllyedtek és a szegény osztályok azon gyermekei, akik nem tudtak önálló jobbágybirtokhoz jutni, súlyosan elszegényedtek.

 

A mobilitás társadalmi hatásai

 

Marx felfogása szerint: „Minél inkább képes egy uralkodóosztály arra, hogy az elnyomott osztályok legjelentéktelenebb embereit befogadja magába, annál szilárdabb és veszélyesebb az uralma.” Weber szerint a társadalmi osztálynak egyik kritériuma , hogy azon belül az egyéni és a nemzedékek közötti mozgás könnyű és gyakori, míg kívülről bejutni vagy az osztályból kikerülni nehéz és ritka.

 

Mobilitás és társadalmi egyenlőtlenség

 

A mobilitási esélyek egyenlőtlenségeit korábban a cirkuláris mobilitás nagyságával mérték. Eszerint minél több a „helycsere” a társadalomban, annál egyenlőbbeknek tekintették a mobilitási esélyeket. Újabban a loglineáris elemzéssel szokás az esélyegyenlőtlenséget mérni. Eszerint minnél kisebbek az esélyegyenlőtlenségi hányadosok annál egyenlőbbek az esélyek.

 

Azt a tényt, hogy a különböző társadalmi helyzetű családok gyermekeinek eltérő esélyük van arra, hogy kedvezőbb társadalmi pozícióba kerüljenek, vagyis különbözőek a társadalmi mobilitás esélyei, a társadalmi egyenlőtlenség egyik fajtájának tekinthetjük.

 

Van olyan felfogás, mely szerint kétféle társadalmi egyenlőtlenség különböztethető meg. Az egyik a pozíciók közötti különbségek /pl. valakinek magasabb a jövedelme, jobb a lakáshelyzete/, a másik a pozíciókba való bejutás esélyeinek különbsége.

 

A mobilitási esélyek egyenlőtlensége vagy egyenlősége témakörében szokás használni a „hozzárendelés” és a „teljesítmény” fogalompárt. A hozzárendelés elve azt jelenti, hogy a társadalom tagjának veleszületett tulajdonságai /pl. nem, bőrszín/ jelölik ki a társadalmi pozícióját. A teljesítmény elve azt jelenti, hogy mindenkinek egyéni teljesítményétől függ, hogy milyen társadalmi pozícióba kerül.

 

Meritokráciának szokás nevezni az olyan társadalmat, ahol az egyén társadalmi pozíciója kizárólag a teljesítménytől, tudásától, képességeitől, egyszóval az „érdemeitől” függ.

 

A belső vándorlás átmenetének elmélete

 

A belső vándorlás átmenetének elmélete a belső vándorlást próbálja felvázolni a mai fejlett országok több évszázados történetében.

 

Eszerint a vándorlás a következőképpen alakul a modernizálódásban:

 

1.      Az oda- és elvándorlók mindenütt nagyjából kiegyenlítik egymást.

 

2.      A korai átmeneti társadalomban erősen megnő a falvakból a városokba irányuló vándorlás és a falvakból a gyéren lakott határterületekre irányuló vándorlás.

 

3.      A késői átmeneti társadalomban csökken a falvakból a városokba és a határterületekre irányuló vándorlás, tehát az egymással ellentétes oda- és alvándorlások.

 

4.      A fejlett ipari társadalomban csökken a falvakból a városokba irányuló vándorlás. Megnő a városok közötti cirkulációs vándorlás, mert megfelelő munkahelyet keresve az emberek könnyeben vándorolnak.

 

5.      A közlekedés, a hírközlés fejlődésével és a szolgáltatási szektor erős növekedésével lecsökken a cirkulációs vándorlás.

 

Az elvándorlásban többnyire a magasabb képzettségű és tetterősebb fiatal felnőttek vesznek részt. Ez a helyben maradt közösség számára súlyos veszteséget okozhat és gyorsíthatja a település hanyatlását.

 

A bevándorlási ország vagy város szempontjából a bevándorlás jelenthet „fölévándorlást” vagy „alávándorlást”. Fölévándorlásnak nevezik azt az esetet, amikor a bevándorló népesség az új lakóhely társadalmának legkedvezőbb helyzetű rétegeibe kerül vagy oda emelkedik fel. Alávándorlásnak nevezik azt az esetet, amikor a bevándorlók az új lakóhely társadalmának a legalacsonyabb szintjére kerülnek.

 

A nemzetközi vándorlások átmenetének elmélete

 

A nemzetközi vándorlások átmeneti elmélete szerint a demográfiai átmenet 2.-3. szakaszában, amikor a születési arányszám a halálozási arányszámnál lényegesen magasabb, ezért a népesség lényegesen szaporodik és erős a kivándorlás az adott országból. A 4. szakaszban az arányszám kiegyenlítődik és az 5. Szakaszban a népesség fogyni kezd, ekkor erős bevándorlás indul meg az adott ország felé.

 
Nemzetközi tendenciák
 

Történeti vizsgálatok

 

A mobilitás kutatásának külön ága a mobilitás vizsgálata az elmúlt történeti korszakokban. Ehhez olyan korabeli forrásokra van szükség, amelyek információkat tartalmaznak a vizsgált személyek foglalkozásáról, továbbá a rokonaik foglalkozásáról, esetleg vagyoni állapotáról. Ilyen források lehetnek a népesség-összeírások, az anyakönyvek stb.

 

Nemzetközi összehasonlítások

 

A II. vh. után kezdődtek el a társadalmi mobilitás rendszeres vizsgálatai az ISA-paradigma szerint és lakossági adatfelvételek segítségével. Ennek kezdetekor erős volt a törekvés a nemzetközi összehasonlításra. A kutatók elsősorban arra keresték a választ, hogy az amerikai társadalom valóban mobilabb-e, nyitottabb-e, mint az európai /angol, dán, svéd/ társadalmak. Az első vizsgálatok szerint nincs nagy különbség ezek között.

 

Lipset és Bendix arra a következtetésre jutottak, hogy a társadalmi mobilitás minden fejlett, iparosodott társadalomban kb. egyforma. Tehát a társadalmi rendszer és a nemzeti sajátosságok nem befolyásolják a mobilitást lényegesen.

 

Ezt a tételt Lipset és Dobson kiterjesztették a szocialista országokra is. A kapitalista és a szocialista országokban hasonlóak a mobilitási viszonyok. A szocialista országokban nem egyenlőbbek a viszonyok, mint a kapitalistákba.

 

Connor később ezt a tételt úgy módosította, hogy az európai szocialista országokban 1945 után az iparosodása hatására nagyfokú mobilitás ment végbe, azáltal hogy nagy tömegek társadalmi helyzetét javította.

 

A nemzetközi összehasonlítások és az amerikai mobilitási felvételek összehasonlítása alapján fogalmazta meg Featherman, Jones és Hauser az FJH hipotézist. Eszerint az arányszámok különböznek ugyan, de a mobilitási esélyek minden fejlett országban és minden korszakban nagyjából azonosak.

 

Erikson és Goldthorpe vizsgálataiból kiderül, hogy a mobilitási esélyek egyenlőtlensége mindenütt közel egyforma volt. Ezzel az FJH hipotézist igazolták.

 

Treiman és Ganzeboom ezzel ellentétben, arra a következtetésre jutott, hogy minél fejlettebb a társadalom annál nyitottabb és annál kisebb a mobilitási esélyek egyenlőtlensége.

 

Iskolai végzettség hatása a mobilitásra

 

Minden fejlett országban azt találták, hogy az iskolai végzettség hatása az egyénre igen erős és a fejlődésel egyre erősebbé válik. A jobb társadalmi pozíciójú szülők jobb minőségű iskolai végzettséget tudnak gyermekeiknek biztosítani. Ezek az eredmények alátámasztják azokat a törekvéseket, melyek a hátrányosabb helyzetű fiatalok iskolai végzettségének emelésével próbálják a mobilitási hátrányaikat mérsékelni.

 

Magyarországi helyzet

 

 

Történeti kutatások

 

Két történeti mobilitási vizsgálatot kell megemlíteni. Fügedi Erik a középköri magyar arisztokrácia mobilitását vizsgálta. Lengyel György a II. vh. előtti hazai gazdasági elit  összetételét és annak változásait vizsgálta.

 

Nemzedékek közötti mobilitás

 

A társadalmi mobilitás volumene lényegesen nagyobb volt a gyorsan iparosodó szocialista társadalomban, mint a gazdasági depresszióval küszködő Magyarországon. A mobilitás volumene a szocialista iparosítás időszakában nőtt meg. A mobilitás globálisan a 70-80-as években kissé nőtt. A rendszerváltozás után a mobilitás globális volumene nem változott.

 

Nemzedéken belüli mobilitás, elitcsere

 

A nemzedéken belüli társadalmi mobilitás különleges fajtája az , amikor az egyén először elhagyja származási rétegét, de később visszatér oda. Ez a visszatérő mobilitás gyakori volt az értelmiségi származásúak között az '50-es években.

 

Belső vándorlás

 

A belső vándorlás hazánkban az iparosodás kezdetétől az '50-es évek végéig erősen emelkedett. Az elmúlt két évtizedben lényegesen csökkent a belső vándorlás.

 

Megváltoztak a vándorlás irányai is. Korábban a községekből a fővárosba indult a vándorlás, majd a községekből a városokba.Ha a városok és a falvak életkörülményei közötti különbségek mérséklődnek, a közlekedési viszonyok javulnak, és a munkahelyek kínálata kiegyenlítettebbé válik, akkor a falvak elnéptelenedése lényegesen csökken. Miközben a lakóhely változtatások száma csökkent az ingázóké nőtt. Belső vándorlást befolyásolják a regionális különbségek és a lakáshoz jutás feltételei.

 

Társadalompolitika

 

A mobilitási esélykülönbségeket politikai eszközökkel csak szűk atárokon belül lehet befoláysolni. A városok és a falvak, valamint az egyes régiók közötti gazdasági és ellátottsági különbségek mérséklése a belső vándorlás csökkenése irányába halad. A nemzetközi vándorlást a fejlett országok hajlamosak admiszisztratív eszközökkel szabályozni. A külföldről érkező bevándorlás problematikus, az eltérő kultúrájú bevándorlók miatt. E problémának a megoldása nem az adminisztratív eszközökben rejlik, hanem abban, hogy a bevándorlóknak segítenek a hazai kultúrához alkalmazkodni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.